építőipar
generál kivitelezés
építőipari generálkivitelezés
számítástechnika
számítástechnikai szolgáltatások
informatika, informatikai szolgáltatás, rendszergazda, rendszergazdai felügyelet, adatbevitel
Építőipari munkák
Építőmesteri munkák
A Budacalor Szervező és Szolgáltató Kft. és a vele azonos székhelyen található Energy Line Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. közösen oldanak meg olyan feladatokat, melyben nemcsak a számítástechnikai igényeket elégítik ki, de az építőipari kivitelezési megoldásokat is. A két társaság együttműködési szerződés keretében közösen végez generálkivitelezésben megvalósuló épületfelújítási, valamint lakás- és irodafelújítási munkákat Budapest területén.
Az elmúlt évek során több igényes családi ház készült el Budapest területén, 250-500 m2-es beépített területekkel. Több esetben luxuskivitelű tetőtér beépítések kialakítására is sor került. A társaságok a családi házak mellett - esetenként pályázatokat is nyerve - lakásfelújításokat, épületátalakításokat, épületrész felújításokat, tetőtér-beépítéseket, üzletkialakításokat is végeztek. Az ilyen jellegű munkák komplett építőipari, szakipari és belsőépítészeti munkákkal együtt kerültek megvalósításra.
A kivitelezési munkákra kb. 70 fős - többszörösen kipróbált - építőipari kivitelezői létszám áll rendelkezésre. A munkák szakszerűségéért, szervezettségéért, határidőre történő elkészüléséért megfelelő mérnöki háttér (építész, statikus, épületgépész, belső építész) szavatolja a garanciát.
A generálkivitelezési munkák mellett eseti jelleggel önálló szakipari munkák végzésére is vállalkozunk az alábbi területeken:
· Asztalosipari munkák
· Lakatosipari munkák
· Műanyag nyílászárók beépítése
· Álmennyezetek szerelése
· Gipszkarton szerelések
· Hideg- és melegpadló burkolási munkák
· Festő-mázoló-tapétázó munkák
· Villanyszerelési munkák
· Műholdas TV rendszerek szerelése
· Épületgépészeti szerelések
· Automata garázs- és kerítéskapuk telepítése
· Klímaberendezések telepítése, klímaberendezések karbantartása, Klímakarbantartás, klímaszerelés, klímaberendezés felszerelése, klímaberendezés szerelése, klímák szerelése, klímák telepítése, klímák karbantartása, split klímák, oldalfali split, multi split, multisplit, klímakészülék, ablakklíma, mobilklíma, mobil klíma, fan coil, fancoil, folyadékhűtő, vrv, parapet, duct, légcsatornázható, Fujitsu, Samsung, Hisense
· Klímakarbantartás, klímaszerelés, klímaberendezés felszerelése, klímaberendezés szerelése, klímák szerelése, klímák telepítése, klímák karbantartása
A kivitelezések kulcsrakész átadással készülnek. A belsőépítészeti kialakításoknál a beépített bútorokon túl - igény esetén - biztosítjuk a kiválasztott (akár import) bútorok beszerzését és helyszíni összeszerelését is (Gerevich Alapítvány).
Az átadás-átvételi eljárásra szolgáltatjuk az ÁNTSZ vizsgálati eredményét, az érintésvédelmi és szabványossági vizsgálati jegyzőkönyvet, illetve minden olyan nyilatkozatot, engedélyt, mely a használatba vételi eljáráshoz szükséges.
Az alábbiakban megemlítjük néhány munkánkat, melyekről a Referenciák című oldalunkon tekinthet meg képeket.
Szerencsejáték Rt. székház
Budapest Belsőépítészeti kialakítások komplett kivitelezése
ODDS központ kialakítása
Feldolgozó gépterem kialakítása
Vezérigazgatósági területek kialakítása
Irodahelyiségek felújítása
Lottózók klímakarbantartása
Szerencsejáték Rt. székház
Szeged Igazgatósági épület (1.400 m2) tetőtér beépítéssel
Gerevich Alapítvány Az alapítvány székhelyének generálkivitelezési munkái
Kalimpex Kft.
II. Törökvész út Tetőtér beépítés, 4 szintes épület teljes felújítása
II. Tüske utca 540 m2-es iroda, lakás kivitelezési munkái
Laura Collection
V. Károly körút Divatruházati üzlet kialakítása
XI. Bartók Béla út Divatruházati üzlet kialakítása
Számalk
XI. Etele út Belső irodaátalakítások, kongresszusi terem
Sincord Kft.
XI. Etele út Belső irodaátalakítások
Digital Equipment
XI. Vahot utca Belső irodaátalakítások
ÉGSZI
XI. Bartók Béla út Klímatizálás, tanácsterem kialakítása
Családi házak - Budapest
XIV. Lőcsei út 440 m2-es családi ház átépítése tetőtér beépítéssel
II. Rend utca 300 m2-es családi ház átépítése tetőtér beépítéssel
XI. Cseresznye köz 380 m2-es családi ház építése
XI. Hadak útja 300 m2-es családi ház építése
XIX. Áchim A. utca Családi ház építése tetőtér beépítéssel
Építőipari szolgáltatások
Építőipari generálkivitelezés
· Igényes családi ház építések, családi házak átépítése
· Tetőtér beépítések
· Üzletek, irodák kialakítása, átalakítása
Egyéb önálló szakipari munkák
· Asztalosipari munkák
· Lakatosipari munkák
· Műanyag nyílászárók beépítése
· Álmennyezetek szerelése
· Gipszkarton szerelések
· Hideg- és melegpadló burkolási munkák
· Festő-mázoló-tapétázó munkák
· Villanyszerelési munkák
· Műholdas TV rendszerek szerelése
· Épületgépészeti szerelések
· Automata garázskapu, garázskapuk, garázsajtó, garázsajtók, kerítéskapu, kerítéskapuk telepítése
· Klímaberendezések telepítése, karbantartása
A Budacalor Kft. története
A cég alapítója épületgépész mérnök, szakági tervező és építésügyi szakértő, aki pályája kezdetén - kivitelezőként - 12 évig dolgozott az építőiparban. Ezt követően, 15 éven át, egy nagynevű számítástechnikai cégnél volt beruházó, műszaki főosztályvezető, létesítmény főmérnök.
A Budacalor Kft. jogelődje a Budacalor Gmk. 1984-ben alakult. Elsősorban épületgépészeti tervezésekkel és kivitelezési munkákkal foglalkozott.
Az építőiparban szerzett tapasztalatok birtokában a Gmk. - a tervezési és épületgépészeti kivitelezésekkel párhuzamosan - 1986-tól már fővállalkozásban végzett olyan építőipari belső felújításokat, átalakításokat, melyek elsősorban számítógép központok, vagy számítástechnikával foglalkozó területek komplex kialakítására vonatkoztak.
A cég 1991-től a Szerencsejáték Rt. központi székházának műszaki üzemeltetését biztosítja.
1993-ban alakult a társaság kft.-vé.
A kft. 1996-tól több családi ház kivitelezését valósította meg. Az önálló családi házak építésén túl tetőtérbeépítések is készültek. A vállalkozások sora a 2000. évtől tovább bővült. Elsősorban nagyforgalmú, főútvonalra nyíló területeken történtek üzletkialakítások.
A Budacalor Kft. sorozatban foglalkozik többnyire irodai célú - generálkivitelezésben megvalósított - belsőépítészeti átalakításokkal, felújításokkal.
Az Energy Line Kft. története
1991-től foglalkozunk személyi számítógépek kiépítésével, bővítésével és szervizelésével.
1995-ig főként kisebb cégek és magánszemélyek részére vállaltunk egyéni igényeknek megfelelő PC összeszerelést és bővítést, valamint hálózatkiépítést és szoftverfejlesztést.
Az 1995-ben alakult Energy Line Bt. fő tevékenysége a hardver kiskereskedelem volt.
1997-ben kft.-vé alakult társaságunk. A postai úton történő számítógép alkatrészek értékesítése mellett írható CD nagykereskedést indítottunk.
1999-ben számítástechnikai üzletet nyitottunk Budapesten, a XI. kerületben.
2001-ben kibővítettük tevékenységi körünket az építőipari szolgáltatásokkal. Azóta - számítástechnikai jellegű feladataink ellátása mellett - mind a Budacalor Kft.-vel közösen, mind önállóan épület-, lakás- és irodafelújítási, -átalakítási munkákat végzünk Budapest területén, generálkivitelezésben.
2001 óta cégünk telepíti és üzemelteti a Szerencsejáték Rt. budapesti székházaiban és lottózóiban a klímaberendezéseket, légtechnikai rendszereket.
2004-ben átadtuk számítástechnikai üzletünket a Budacalor Kft. részére, ahol várhatóan még ebben az évben építőipari irodát létesítünk.
Építőipari munkák
Az Energy Line Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a vele azonos székhelyen található Budacalor Szervező és Szolgáltató Kft. közösen oldanak meg olyan feladatokat, melyben nemcsak a számítástechnikai igényeket elégítik ki, de az építőipari kivitelezési megoldásokat is. A két társaság együttműködési szerződés keretében közösen végez generálkivitelezésben megvalósuló épületfelújítási, valamint lakás- és irodafelújítási munkákat Budapest területén.
Az Energy Line Kft. az elmúlt évek során önállóan végzett iroda- és lakásfelújítási munkákat, valamint épületátalakításokat, épületrész felújításokat, üzletkialakításokat. Az ilyen jellegű munkák komplett építőipari, szakipari és belsőépítészeti munkákkal együtt kerültek megvalósításra.
A kivitelezési munkákra kb. 70 fős - többszörösen kipróbált - építőipari kivitelezői létszám áll rendelkezésre. A munkák szakszerűségéért, szervezettségéért, határidőre történő elkészüléséért megfelelő mérnöki háttér (építész, statikus, épületgépész, belső építész) szavatolja a garanciát.
A generálkivitelezési munkák mellett eseti jelleggel önálló szakipari munkák végzésére is vállalkozunk az alábbi területeken:
· Klímaberendezések telepítése, karbantartása
· Villanyszerelési munkák
· Asztalosipari munkák
· Lakatosipari munkák
· Festő-mázoló-tapétázó munkák
· Hideg- és melegpadló burkolási munkák
· Álmennyezetek szerelése
· Gipszkarton szerelések
· Műanyag nyílászárók beépítése
· Automata garázs- és kerítéskapuk telepítése
· Épületgépészeti szerelések
· Műholdas TV rendszerek szerelése
Az alábbiakban megemlítjük néhány partnerünket, megjelölve a rendszerint hosszútávú szerződések keretében folyamatosan végzett tevékenységeket is.
Építőipari munkáinkról és egyéb kiadványainkról a Referenciák című oldalunkon tekinthet meg képeket.
Szerencsejáték Rt.
Központi székház és irodaházak
Budapest Belsőépítészeti kialakítások komplett generálkivitelezése
Irodahelyiségek felújítása
Klímatizálás, klímakarbantartás
Budapesti és vidéki lottózók Klímatizálás, klímakarbantartás
EssNet Lottery Services Kft. Klímatizálás, klímakarbantartás
Artfleur Orgona Kft.
Nagykereskedelmi áruház, Budapest Generálkivitelezési munkák
Klímatizálás, klímakarbantartás
Emporium Kft. - Laura Collection
Divatruházati üzletek és központi Klímatizálás, klímakarbantartás
iroda, Budapest
Nemzeti Akkreditáló Testület
Budapest Generálkivitelezési munkák
Klímatizálás, klímakarbantartás
Informatikai rendszer kiépítése és felügyelete, karbantartása
Webhosting, webdesign, SQL adatbázis
Kiadványszerkesztés, prospektusok
Müller-Automatika Kft.
Budapest Informatikai rendszer
Webhosting, webdesign
Mistral-Hungaria Kft.
Vadászati iroda, Budapest Szoftverfejlesztés
Informatikai rendszer
Webhosting, webdesign
Gyógyszertárellátó Instructus Kft.
Budapest Informatikai rendszer
Webhosting, webdesign
Markerfilm Kft.
Budapest Informatikai rendszer
Klímatizálás
Daewoo Electronics Hungary Kft.
Budapest Rendszerfelügyelet, karbantartás
Qualification Development Kft.
Nagykovácsi Szoftverfejlesztés
Közbeszerzések Tanácsa
Budapest Szoftverfejlesztés, CD kiadvány
Kapcsolatfelvétel
Irodánk:
Energy Line Kft.
Telefon:
205-9944
Budapest
06-30-9485-330
Hadak útja 33.
1119
Fax: 205-9944
E-mail: info@energyline.hu Internet: www.energyline.hu
Felhívjuk figyelmüket, hogy reklámanyagot (faxot, emailt) csak az előzetes megkérdezésünk és beleegyezésünk után jogosultak a fenti elérhetőségre küldeni! Kéretlen reklámok küldése az 1992. évi LXIII. törvény szerint bűncselekménynek minősül.
A témával kapcsolatos publikációk megtekinthetők itt:
Építőipari szolgáltatások
Építőipari generálkivitelezés
· Üzletek, irodák kialakítása, átalakítása
Egyéb önálló szakipari munkák
· Klímaberendezések telepítése, karbantartása
· Villanyszerelési munkák
· Asztalosipari munkák
· Lakatosipari munkák
· Festő-mázoló-tapétázó munkák
· Hideg- és melegpadló burkolási munkák
· Álmennyezetek szerelése
· Gipszkarton szerelések
· Műanyag nyílászárók beépítése
· Automata garázs- és kerítéskapuk telepítése
· Épületgépészeti szerelések
· Műholdas TV rendszerek szerelése
Számítástechnikai szolgáltatások
· Számítógép alkatrészek forgalmazása
· Digitális fényképezőgépek forgalmazása
· Kereskedelmi szoftverek forgalmazása
· Számítógépek (szerverek és munkaállomások) kiépítése
· Számítógépek átépítése, fejlesztése
· Számítógépek üzemeltetése, szervizelése
· Rendszerfelügyelet, távfelügyelet, karbantartás
· Számítógép hálózatok kiépítése
· Adatarchiválás, adatrögzítés
· Domain regisztráció és fenntartás
· Webhosting, Internetes tárterület bérbeadás, fenntartás
· Internetes adatbázis üzemeltetés, programozás
· Webdesign, honlapszerkesztés
· Szoftverfejlesztés
· Vírusirtás és vírusvédelem
generálkivitelezés
építőipar
A számítástechnikától az építőiparig...
Tisztelt Látogatónk! Köszöntjük Önt az Energy Line Kft. és a Budacalor Kft. közös honlapján (A cégek közti váltás a bal felső sarokban látható logok segítségével lehetséges!)
Az Energy Line Kft. fő profiljába eredetileg a számítástechnikai és informatikai szolgáltatások tartoztak. A cég munkatársai komoly tapasztalattal, több mint egy évtized szakmai ismereteivel rendelkeznek ezen a téren.
A Budacalor Kft., mely egy jelentős múlttal és referenciákkal bíró építőipari cég, hatására az Energy Line Kft. is megkezdte építőipari tevékenységét néhány évvel ezelőtt.
Honlapunkat átolvasva megismerheti szolgáltatásainkat, megtekintheti referenciáinkat, letöltheti rendszeresen frissülő árlistáinkat.
Amennyiben bármilyen kérdésben segítségére lehetünk, forduljon bizalommal hozzánk!
Mind az építőipar, mind a számítástechnika területén egyedülálló szakmai tapasztalatra számíthat.
Lapjaink megtekintéséhez kellemes időtöltést kívánunk!
Klímaberendezések telepítése és karbantartása
Társaságunk az egész ország területén vállalja új klímaberendezések telepítését, légtechnikai rendszerek tervezését-kiépítését, valamint meglévő készülékek rendszeres karbantartását.
Munkatársaink ISO 9002-es minősítéssel, az általunk forgalmazott berendezések pedig az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet hatósági bizonyítványával és a KERMI engedélyével rendelkeznek.
A gépekre - rendszeres karbantartás esetén - 3-5 év garanciát biztosítunk.
· Klímaberendezésekkel kapcsolatos szolgáltatásaink:
· Split, multisplit, légcsatornázható, parapet, kazettás, ablak és VRV rendszerű klímaberendezések telepítése
· Szakszerű és esztétikus kivitelezés nemcsak gyorsan, de kedvező áron is
· Irodák, üzletek, lakások klímaberendezéseinek rendszeres karbantartása
· Klímaberendezések javítása, alkatrészek beszerzése
Klímatelepítés, klímajavítás, klíma üzemeltetés, klímagép, klímakészülék, számos klímatelepítéssel és karbantartással kapcsolatos munkánk közül egy főbb referenciát emelnénk ki. Hosszú ideje cégünk telepíti és üzemelteti a Szerencsejáték Rt. budapesti székházaiban és lottózóiban a klímaberendezéseket, légtechnikai rendszereket.
Árajánlatot helyszíni szemle után adunk. Kérjük hívja irodánkat egy felmérés időpontjának egyeztetése céljából.
A klímaberendezésekről és szerelési munkadíjakról szóló árlistánkat az Árlisták c. oldalunkról töltheti le.